2011. aug. 30. 14:13 - Babarv -  beharangozó
Hiába lesz a pénteki (jelen helyzetben a hátunk közepére sem kívánt) válogatott csörte miatt egyhetes kényszerszünet szeretett Bohócligánkban, szurkolóink számára szombaton ugyanúgy garantált a futballdús szórakozás, mint egy Akassou-csulázással, Véber-hisztivel, Sisa-infarktussal gazdagított hagyományos forduló közepette.
Az immáron Döme által edzett FTC és a Videoton legyőzése után ugyanis újabb gálának ad otthont a Bozsik, méghozzá a legeslegelső Székelyföldi Labdarúgásért Jótékonysági Gála helyszíne lesz szentélyünk, melynek keretein belül tizennégy kispályás csapat fogja gyűrni egymást barátságos jelleggel a hátsó műfüvesen, köztük a Honvéd több korosztályos, illetve vegyes csapata. S ha ez még nem elégítené ki az ínyencnek számító kispesti futballszimpatizánsok népes körét, tizenegy órától a múlt hétvégén Fradit verő Vasassal játszunk edzőmeccset a centeren. A rendezvény célja egyébként a román ötödik ligában szereplő, rendkívül nehéz financiális helyzetben lévő Székelyszentmihályi Haladás futballcsapatának anyagi vagy természetbeni támogatása, amire mindenkit buzdítunk.
A megjelenés erősen javasolt, hiszen garantált a jó hangulat, hideg sör, a puliszka, a Wizz Air és a Csefere. Bővebb infó a következő linkekre klikkelve érhető el:
Kommentek: még nincsenek kommentek
2011. aug. 29. 15:46 - veghhanta -  interjú
2011. aug. 29. 13:55 - veghhanta -  beszámoló
Danilo lerántása majd büntetője:
A vidi.hu oldalon megnézhető egy bővebb összefoglalója a mérkőzésnek, bár sajnáljuk, hogy a második félidős, Novák passzából gyönyörű Danilo-lövést kihagyták belőle.
Elolvasom »
2011. aug. 28. 7:45 - RobWarzycha -  beszámoló
A meccs elején a Himnuszt, a találkozót követő sajtótájon a Sousa-tot halgathattuk végig, a kettő között pedig tarkónvágtuk a jelenlegi bajnokot. No azért ez nem volt ennyire könnyed, ha a kedélyes hangvételt félretesszük: az első félidő idei leggyengébb produktumunkat hozta, és a Vidinek volt több ziccere is a gólunk után. Hogy is mondja azonban a bőrkötéses puhl-i közhelyszótár? "A jó csapatnak van szerencséje, a győzelmet nem kell magyarázni". Mi sem tesszük az utóbbit. Csak osztályzunk, vidáman.

2011. aug. 28. 6:00 - Babarv -  beszámoló
Az idei Bohócliga-csörtéink közül talán a mai volt az, amelyiket a legnagyobb óvatossággal, már-már kétkedően, de minimum ambivalens érzésekkel vártam. Tudjuk, hogy az idénnyitóink az utóbbi időben az országos szipka kategóriába tartoznak, így a Győr ellen tulajdonképpen nem volt kérdéses, hogy szopórólleren suhanva hagyjuk el a szentélyt. A következő négymeccses sorozat igen könnyeddre sikerült, a Kecskeméti betli viszont rózsaszínről egy szempillantás alatt vérpirosra színezte a világot az egyszeri Honvéd-szurkoló szemében. A mai kérdés tehát – ahogy azt Hanta kolléga már a beharangozóban deklarálta – az volt: sikerülhet-e tovább nyújtanunk a szánkban tartott, oszlásnak indult, ízre azonban még édes győzelmi rágógumit, vagy éles pukkanással léket kap-e a lufi, melynek maradványait csak fejmosással távolíthatjuk el. A hajtás után kiderül.
2011. aug. 26. 18:13 - veghhanta -  beharangozó

A héten hallottam egy nem kicsit erős mondatot, idézem: szombaton a Bozsikban az idei(!!!) bajnok veri a címvédőt. Előreszaladt cseppet a kollega. Bár, ha utánaszámolunk, az 1-4-1-4-1-stb ütem összesen 72 pontot hozhat, ami bőven elég lehet. Mindössze annyira kell figyelni, hogy a Győrrel, a Lokival és a Videotonnal ne épp az egyesek alkalmával találkozzunk. Ilyen egyszerű lenne?
Nem. A helyes megoldás: újra (miért, mikor nem?) jó honvédosnak lenni! Nem lehet elégszer hangsúlyozni, van egy csapatunk, van hozzá egy játékunk, van egy jövőképünk, és mindezt bármikor nyakon tudjuk önteni némi történelmi mázzal. Kell ennél több? Kell, de az majd jön magától.
Szombaton tehát Honvéd - Videoton, mi pedig beharangozunk, ahogy illik.
Elolvasom »
2011. aug. 23. 15:20 - veghhanta -  mivan?
Még egy hét. Ennyit kell kihúzni, és végre vége az idei átigazolási szezonnak. Szeptembertől már csak szerződés nélküli, illetve amatőr játékosokat lehet beszerezni, illetve az október táján menetrendszerűen próbajátékra érkező Szili Attilát.
A még hátra lévő néhány nap előzetesen nem ígért nagy izgalmakat, lévén a bajnokság csaknem egy hónapja fut, de aztán mégis, hiszen közben Tököli Kecskemétről a Zetéhez igazolt, a Fradi lapátra tette az Andrezinho-Abdi párost, és bejelentette, igazolnia kell, ha komolyan veszi a saját komolyabb céljait.
És ekkor érkezett Harmony Ikande.
Elolvasom »
2011. aug. 22. 13:45 - veghhanta -  interjú
2011. aug. 21. 11:19 - RobWarzycha -  beszámoló

Kecsóra járni Kispest-drukkerként, azon kívül, hogy hangulatos a stadion meg a város, nem egy népünnepély. Túráink élvezeti értéke körülbelül kimeríti a 2003 tavaszi Őze-éra mámor-faktorát, az pedig tudjuk mit jelent. Egyszerűen hihetetlen, hogy ide csak furulyázni járunk évek óta. Babar kollégával épp azon tanakodtunk kifelé jövet a sajtótájról, hogy legközelebb a fotósmellények kikérése után nem a pályára megyünk, hanem előbb az alagsorba, ahol a helyi szertárostól a láthatósági kabátkáink mellé az előre odakészített szopellinó álarcokat is vételezhetjük. Hogy latex, vagy gumi verziót, azt majd a hírös készlet eldönti...
Elolvasom »
2011. aug. 21. 7:55 - RobWarzycha -  beszámoló

Ami bosszantó, az az, hogy egyszerűen minden évben ez történik. Kimehetünk a pályára óvatos Sisatréner-taktikával, Morales-örökség 4-5-1-gyel, vagy klasszik Supka 4-4-2-vel, a végeredmény ugyanaz: a Kecskemét egy barbár rivallás kíséretében átrohan rajtunk, mint az Apokalipszis 4 lovasa a vidéken Dürer festményén. És ez, ennyi év után valahogy kezd ***** unalmassá válni. Osztályzunk.
Elolvasom »
2011. aug. 19. 15:08 - veghhanta -  beharangozó
Ha van dolog, ami igazán bánthassa egy honvédos szemét, csőrét, Dubecz Janin nevelkedett lelkét, az a Kecskemét. Nem elég, hogy lilák, és így ab ovo ellenséggé képesek nemesülni a nemes ellenfél szerepéből, de még mindezek tetejébe nyeretlenek is vagyunk ellenük az NB1-ben. Az pedig, hogy edzőjük nyíltan bevallja fradizmusát, miközben az ország egyik legszerethetőbb fociját húzatja két barack között, szóval az már csak halmazati, mint az egykor konténerszám vett négerjeink közül Marito. Vagy Patricio, esetleg Miro. (Utóbbi egyébként máig aktív Dél-Afrikában, és van egy Whiskey nevű csapattársa is.)
A lényeg, hogy Estván királyunk nevenapját Kecskeméten üljük, mi pedig beharangozunk, ahogy azt illendő. Gusztus dolga. Augusztus.
Elolvasom »
2011. aug. 17. 8:00 - Babarv -  mivan?
Már szombat este általános meglepetést kelthetett drukkereink körében, hogy számos partifotókat megosztó weblap és előkelő fővárosi bokszklub brazil és szomáliai-norvég reklámarca mellett válogatottunk kapitánya is megjelent a Fradi elleni hiperszupcsirangadón Bozsik VIP-páholyában. Sanyi bá’ - a szerethető csapatért felelős szakállamtitkár - győzelmünktől kissé megrészegülve azt találta lenyilatkozni, hogy több kispesti fodbalista játéka is elnyerte tetszését, amelyből természetesen mi azonnal arra következtetünk, hogy a várható őszi Eb-selejtezős kudarcok után már piros-fekete üdvöskékre épülhet a nemzet csapata. Mi több, elképzelhető, hogy a Vidi-saga lecsengése okán már most mi vagyunk deresedő szövkap által leginkább kultivált bezzegklub, titkos forrásból ugyanis olyan képekhez jutottunk, amelyek arról tanúskodnak, hogy három játékosunk már korábban is kapcsolatba került a válogatottal. Bizonyító erejű fotók a tovább után.
2011. aug. 16. 19:27 - veghhanta -  mivan?
hogy épp az új csíkosunkkal foglalkoznak. Persze nem felejtik el megemlíteni a jelenlegi átmenetit sem, mint ... de ez ott úgyis kiderül. Vagyis itt.
2011. aug. 16. 10:41 - RobWarzycha -  interjú
A Fradi legyőzését követően mind Supka mester mind jómagam eséllyel pályázhattunk volna egy énekest kereső norvég black metal banda castingján, sok hangunk ugyanis nem maradt a feszült 90 perc után. Annyi azonban mégis, hogy a legfontosabb kérdéseken végiggyalogoljunk, mint Pisont Pista anno félpályáról a Vidi egész védelmén 1992 tavaszának idényzáróján...
Ezzel az intivel zárjuk a Fradi elleni meccs utózöngéit és mostantól arccal a minden fütyülős barackpálinkák székhelye, a Hírös Város elleni rangadó felé...!
fotó: honvedfc.hu
2011. aug. 15. 10:44 - veghhanta - 
A blog célja: Szurkolói vélemény megfogalmazása az oldal szerkesztőinek saját, valamit a beküldött, és az oldal szerkesztői által láttamozott, elfogadott bejegyzéseken keresztül.
A blog tematikája: A Bp. Honvéd Futball Club hagyományainak tisztelete, mérkőzésbeharangozók, -összefoglalók, kritikák, szurkolói élmények, valamint esetlegesen a magyar labdarúgással kapcsolatos általános írások megjelenítése az online térben.
A blog kommentelési alapelvei: A blogon a kommentelés szabad, nincs regisztrációhoz kötve. A blog, a Népsport rendszerének szolgáltatásán túl, alternatív kommentelési lehetősége(ek)t is biztosít, fenntartva a jogot, hogy a két vagy több rendszerre eltérő alapelveket fogalmazzon meg.
- Az alapértelmezett (belső) rendszer felhasználói választása esetén a blog szerkesztői fenntartják maguknak a jogot arra, hogy mindazon hozzászólásokat (kommenteket), amelyet a blog olvasóira, alapelveire nézve sértőnek, nem kívánatosnak tartanak, úgy azokat minden értesítés nélkül töröljék. Ide tartoznak a rasszista hangvételű megnyilvánulások; a Bp. Honvédot, vagy egyéb futballcsapatokat, illetve szurkolóit, alkalmazottait, játékosait a közbeszédben elfogadhatatlan hangnemben szidalmazó megnyilvánulások; a blog szerkesztőit, olvasóit, vagy bármilyen beazonosítható személyt szidalmazó megnyilvánulások; valamint a blog szerkesztői által a jóízlésbe ütköző, és az általános emberi normák megsértésébe tartozó megnyilvánulások. A blog szerkesztői fenntartják maguknak a jogot, hogy saját hatáskörükben döntsenek az imént felsoroltak megvalósulását illetően.
- A külső, a Facebook által üzemeltetett hozzászólási lehetőség használata esetén a felhasználó (olvasó) saját személyével nyilatkozik, itt jelenleg nem tartjuk szükségesnek, hogy bármiféle előzetes, esetleg utólagos moderációval éljünk. A saját személlyel való megjelenés visszatartó erejét erősebbnek és fontosabbnak tartjuk, mint a szerkesztők itt meghatározott elveit a hozzászólásokra nézve.
- A blog hozzászólói közül a kéretlen üzenetek (spamek) küldőin kívül senkit nem áll szándékunkban hosszabb, vagy rövidebb időre általánosan kitiltani, a nem kívánatos hozzászólások törlése minden esetben egyedi elbírálás alá esik.
A Csak! blog szerkesztői.
2011. aug. 14. 17:11 - veghhanta -  interjú
"Csak a Kispest!" Ennyit, és nem többet nyilatkozott Kemenes Szabi Maros Józsinak a partvonal mellett röviddel a lefújás után. Kész, most örökre szívünkbe zártuk, pedig már a tavalyi zárófordulóban is ő volt az első, aki Siófokon kijött a szurkolókhoz megköszönni az egész éves buzdítást.
Egy játékos, aki tudja, mit jelent a Honvédban játszani. És ez így jó. Nagyon jó.
fotó: honvedfc.hu
2011. aug. 14. 10:43 - RobWarzycha -  beszámoló

A heti beharangozóinkat, a szurkolói fórumon vagy a facebook-on tapasztalható óriási pörgést, illetve anblokk az előjeleket tekintve annyira Kispest-sikert ígért a tegnapi meccs, hogy pont emiatt volt óvatosabb az ember. Nem arról híres a mi Kispestünk hogy az ilyen kiélezett meccseket húzza be ezerszámra - most mégis ez történt. Végig fegyelmezett és elszánt játékkal ment előre a 11+3 vörös-fekete mezes játékos, mintapéldáját adva annak, hogy milyen Honvédot szeretne látni a Bozsikba kilátogató drukker. Végül azoknak lett igaza akik a "csak nyerjünk egy csoffadt góllal" frázist ismételgették, és jól van ez így. Díszvacsorára gyűltünk össze, ahol végül ha nem is flambírozva, pecsenyelében, de natúr kisütve tálalták fel a zöld sast, amit mi be is kebeleztünk.
Elolvasom »Kommentek: 4 komment
2011. aug. 14. 0:11 - RobWarzycha -  beszámoló

Esélyesebb Honvéd a kényszeres Fradi ellen. Az ilyen meccseket bukjuk el időtlen idők óta. DE NEM IDÉN! Maksziriszpekt a csapatnak, mely nem játszott jól, nem játszott szépen, de jobb volt a zöld arch enemy-nél és megérdemelten helyezte el az újabb tockost a felkínált IX. kerületi kobakon. Osztályozunk, lágyszívűen, elfogultan de bocsássa meg az Ég: ez most jár nekünk! Végre csapat kezd kirajzolódni a Bozsik József nevét viselő szentélyben, így most azt mondom amit Prukner a tavaszi meccsünk után: hadd ne kelljen ezért szégyenkeznünk! Osztályozókönyv!
Elolvasom »
« 2011. július 2011. szeptember »


