Talán az utolsó még nyárias hétvége lesz - mondtuk, és mivel hallgattunk magunkra, így már csütörtökön a Balaton felé vettük az irányt. Az időpont mögött felsejlő bújtatott hátsó szándék természetesen már egy jó hónapja bennem volt, célpontunk Szántód, az pedig alig két falura van Siófoktól, tehát egyfelől a kellemeset a kötelezővel, másrészt a kellemeset a hasznossal, hiszen így kétnyári projektünket, a saját készítésű katamaránt is tudjuk tovább építgetni. (Harmadik érvem a kellemeset a pofavizittel már a meccs előtt realizálódott, így egy régi kedves kollegával sörözgettük végig a várakozás nehéz perceit, majd a mérkőzés még nehezebb félidőit.)

A hajtás után beszámoló szendvicsekkel, korsókkal, vonatozással, balatoni ősszel.

Fél négykor indul a vonatom Szántódról, a nap süt, meleg van, de a felszereltségem parádés. A mellen centenáriumi piros-fekete mez feszül, a kezemben egy ún. nappali sör (az idei év egyik legkomolyabb hozadéka számomra a citromos, illetve grapefruitos, 2% alkoholtartalommal bíró italok felfedezése, amiket nappal, üdítő helyett is nyugodtan lehet iszogatni), vállamon táskában váltóruha. Este hideg lesz, és vonat visszafelé csak Földvárig van (illetve átszállással Fonyódon keresztül Szántódra, de az hülyeség lenne), tehát a meleg ruha blankba tétele indokolt, a parti sétányon sétálgatva jól fog jönni.

Négy órakor érek be Siófokra, ahol már vár a közeli faluba leköltöző ismerős. Frissen felismert somogyi lokálpatriotizmusával mutatja meg a város újonnan elkészült főterét, majd ő is érzi a határokat, így hamarosan a stadion felé vezető úton üzemelő Hörpincs presszóban találjuk magunkat, és szakértő közönség gyűrűjében vitatjuk meg a kötelező felvezető dolgokat. A becsület süllyesztése rohamtempóban indul, mi pedig tovább a hazai bejárat melletti következő műintézményhez, hogy csatlakozzunk egyfelől a népes vendégtáborhoz, másrészt a blog további szerzőihez. (Itt apróbb vita keretében eldöntöttük, hogy a meccset mégsem a kapu mögül, hanem félpályától, a tribünről fogjuk nézni, és a kompromisszum keretében a vörös-fekete feles osztatú mezemet egy szolidabb, piros-fehér harántcsíkos pólóra cserélem.)

A belépőt baráti áron mérik (1000 forint), a sört és a szendvicset viszont még barátibb áron. 300 forintért ugyan házi a csapolt, de ha az ember megfelelően alapozott, akkor nincs vele semmi probléma. Ellenben a szendvics! (l. nyitóképünkön) Elég sok stadionban megfordultam már életemben, többféle vagdaltas zsömle, zalais kenyér, zsírosdeszka átjárta a szervezetem, de ilyet még nem láttam soha. A hús a zsömle méretének kétszerese, a panír fűszeres, a sütés friss, a kiszolgálás kedves, az ár pedig a sörével egyenlő. Kettőt be is toltam belőle, társaim ketten még kettőt, egy harmadikat pedig hazavittem Szántódra, hogy az otthon maradott hajóépítő-társ is vacsorázhasson valamit. (Jóllakásra hajtó óvodásként sétáltam vissza a tribünre, majszolva a szendót, mikor kicsit felmerült bennem egy kósza pillanatra, hogy nem is lehet annyira rossz siófoki drukkernek lenni, és itt az alkalom, megalapíthatnám a Kék-sárga Lángossütők (ger.: der Fladen) formációt, de ekkor szerencsére rákezdtek ultráink egy szép vörös-fekete nótára, és így a gondolat hamar elillant.)

A meccsről

Volt valami meccs is a háttérben. Az első félidőt hanyagoljuk, nem történt benne semmi, illetve csak a szokásos, egy kimaradt Abass-féle ajtó-ablak. Lassan már megütközést sem kelt. A második elején felpörögtünk, főleg a beálló, és a Siófokon úgy látszik általában jó formát hozó Ivancsicsnak (is) hála. Kellett nagyon, főleg az, hogy mindkét szélen feltűnt, hiszen hátvédeink közül az ilyen feladatokkal megbízható Lovric láthatóan hullafáradt, gyakorlatilag tavasz elejétől végigjátszotta az összes tétmeccsünket; Hajdú Norbi pedig hónapok óta keresi régi önmagát, sokszor a szemmel látható üres területre sem mer (tud?) feljönni, inkább passzol, sokszor rossz helyre, vagy a reménytelen helyzetben lévő (embere mögé elbújó) társának. [osztályozókönyv itt]

A szerdai Szigetszentmiklós elleni kieséssel való bárminemű összefüggés keresését részünkről dobnánk, Supka mester eleget beszél róla a poszt végén meghallgatható interjúban. (Megjegyzés: amire érdemes figyelni: "sajnos csak egy csatárunk van" - hangzik el tőle. Vajon ez mit jelenthet? Reménykedhetünk valami meglepetésben?)

Zelenka

Állandó rovatunk keretében külön kell szólnunk Zelenkáról (aki egyben maga teszi ki az állandó rovatot, ezért is fut Zelenka néven). Ideges, láthatóan ideges. Van neki egy képessége, hogy a labdát képes úgy megjátszani, hogy az új, és belátható, illetve az ellenfél védelme által csak nehezen lefedezhető területeket nyit meg, magyarán játékhelyzetet teremt. Helyesebben azonban csak teremtene, ha a többiek ebben partnerek lennének. Labdajáratás, rövid passzok, felhozzuk, majd valamit húzunk, és akkor Tchami, Abass, vagy Danilo. Ez hiányzott tegnap nagyon.

A labdákat megszereztük, de ebben a pillanatban valami mindig eltört. Ha Zelenkát kerestük, akkor Zelenka csinált valamit, majd a társ egy egészen mást. Ha Zelenkát nem kerestük, akkor a társ egyből azt az egészen mást csinálta. Az egészen más pedig itt jelesül azt jelenti, hogy fusson a gyorsabb elven, belebikázott egy jó nagyot, úgy nagyjából a helyes irányba, és azt majd úgyis befutja az imént említett Tchami, Abass, Danilo hármasa.

Ez is lehet játék, de ez nem jó! Kódolva van bele a hatalmas hibaszázalék, ami adegy a passzok pontatlanságából, adkettő a labda átvételéből, adhárom a labda további megjátszásából, adnégy az érkezésből, és adöt a helyzetkihasználás gyatra arányából ered. Diagramon mindez valahogy így néz ki:

Jól látható, ahogy haladunk befelé, egyre kisebbek a körök (l. lövésből lesz a gól), ami még önmagában nem lenne probléma, mert a futballjátéknak valami ilyesmi a lényege és az alapvető működési modellje, de az már inkább fájó, hogy nálunk a körök között hirtelen és nagy aránykülönbségek lépnek fel. Amikor a Mester arról beszél, hogy javítani kellene a helyzetkihasználásunkon, akkor mi azt tennénk hozzá, hogy váltani kellene a helyzetbe kerülés módján (is). Zelenka jelen körülmények között teljesen testidegen a játékunkban, amit ő szeretne csinálni, az valahol jó, miközben a csapat egyáltalán nem azt játssza. Siófokon látványosan, és egyben bántóan is messze került a két módszer egymástól.

A végeredmény ezek függvényében (hiába a két kapufánk, és a jó Sowunmi egy-az-egye Kemenes ellen) így nem is lehetett más, mint egy veretes nulla-nulla, ami ebben a stadionban idén egyáltalán nem meglepetés (vs. Debrecen, vs. Videoton). A felfogásbeli hibáink miatt itt hagyott két pont most lehet fájó, de ha a Siófok ugyanezt hozza ugyanitt a közvetlen vetélytársainkkal szemben is, akkor máris más megvilágításba kerül, megszerzett egy ponttá nemesedik - és az nekünk már jó. Tartjuk a harmadik helyet.

(fotó: babar, végh hanta)