Törvényszerű vereséget szenvedtünk a PFC ellen, hiszen a rangadók utáni kihalt Bozsik az otthoni szipkák legjobb táptalaja – sóhajthatnánk fel a tegnapi derbi után, vészmadár/troll képességeink csillogtatása céljából. Ez azonban nem áll szándékunkban, így beláthatjuk, hogy a tegnapi nullázás nem volt előre elrendelt. Kis odafigyeléssel, pontosabb, fegyelmezettebb játékkal bizony simán behúzhattuk volna a meccset, mint Koplárovics Béla a kéziféket a Manchester kivégzése után. Tegnapi, megkésett beszámolónk a hajtást követően olvasható.

Pedig nem indult gyengén az év harmadik évszakának második hónapjának első futballszombatja. A sporttelepre érve, az NB I-es meccs előtt mintegy másfél órával kaptuk az információt, miszerint U19-es és U17-es akadémiai csapatunk egyaránt legyakta az ősi utánpótlás-ellenlábas MTK-t. Folytatódhat a győzedelmes széria délután a centeren – gondoltuk, azonban később - egyik olvasónkkal épp a blog és a csapat idei rózsás pörformanszairól diskurálva – meglepő és érthetetlen jelenségre lettünk figyelmesek. A kijárat felé tartó fekete terepjáró még nem lett volna különös, de a cseh rendszám és a benne ülő ismerős, vörösesszőke arczulat láttán hirtelen elillant jókedvünk egy bizonyos hányada. A Pontos Labdák Tibi bácsi utáni második koronázatlan királya az első híresztelések szerint húzódás miatt maradt ki a keretből, a pontosított verzió szerint viszont összeszólalkozott a szakvezetéssel, ami az elmúlt hetek nyilatkozatai után körülbelül annyira meglepő, mint a szobamérleg kiakadása Kis Károly testsúlytesztje után.

Tegnapelőtti állításunk – miszerint a Nike mezek vízelvezető-képessége klubunk legnagyobb problémája – ezzel érvényét vesztette, az pedig, hogy a Paks elleni derbi előtt a legtöbben deklaráltan hazai sikert vártak, még nagyobb nyomást helyezett a fiúk vállára, amelyet ők nem is bírtak el. A meccs első tízpercei még a visszatérő Sanyika dicsőítésével, a régi jó emlékek felidézésével teltek a lelátón, miközben a gyepen az idén megszokott események zajlottak le: átütőerő híján, de irányítottuk a meccset, pontatlan passzok, gyenge beadások, kihagyott Abass-helyzetek borzolták a kedélyeket. Már ekkor szembetűnő volt a védelem ingatagsága. Vayer Gábor, az atomzöldek Illés Bélája Sowunmis pontossággal durrantott egy ziccert a bal kapufa mellé, majd Hrepka is elhibázott egy szitut, miután hosszan vette át a zsugát. Kontrát, Károly - utasíthatták az előző hetek meccsei után a paksi ultrák Kis mestert, ezt megfogadva pedig meg is szerezték a vezetést a lelátón csak Csernobil-fejűeknek bélyegzett vendégek, Akassou kiállítása után pedig úgy érezhettük: az ikszhez is jelentős mennyiségű darálatlan mákra lesz szükség.

Attila megpróbált hozzászagolni a szituhoz, és a diszponáltnak jóindulattal sem mondható Abass helyett Hidit küldte fel, erősítendő a középpályát, Danit pedig a szenegáli ziccerbekerülő helyére vezényelte. Fel is javultunk előrejátékban, a 62. és a 68. perc között két gólt szereztünk, azonban e dugók közé egy elementáris hiba is becsúszott. Vayer első góljához a labdát elszóró Botistól a bizonytalan Kemenesig az egész védelem hozzátette a magáét, a végeredményt kialakító baloldali elfutásnál pedig Lovric szívódott fel nyomtalanul. Hihetetlen, hogy az a hátsó sor, amely a bajnokság eddigi tizenegy meccséből hatot nullára hozott, a fennmaradó öt csörtén átlagban 2,6 gólt szipkázott be!

Pozitívum viszont a Torghelle-találat, az ő helyzetkihasználásáról – Warzycha kolléga megfogalmazása szerint - oktatófilmet lehetne forgatni a támadószekció többi tagja számára. Kiemelhető az is, hogy láthatóan az utolsó pillanatig bíztak az egyenlítésben a fiúk, és bár megoldásaik gyenguszra sikeredtek – mind az átlövéseket, mind a közeli pontrúgásokat elpuskázták aranylábúink – kilátástalanságról szó sincs, továbbra is látjuk a potenciált a garnitúrában. Sőt, ha az öltözői gondok, valamint a hátsó bizonytalanságok megoldódnak a kéthetes szünet idején, akkor akár pontszerzésre is sor kerülhet Somogyországban, ahol 2006 decembere óta sosem nyerünk bajnokit.