Mielőtt az olvasó a péklapátért indulna a spájzba, hogy hátbakínálja a poszt szerzőjét a pszeudo-erőltetett cím miatt, gyorsan szögezzük le: azért a "munkás" kitétel ezúttal nem csak a Pécsre volt igaz a szombati napomon. Itt az ősz, és a wekerlei lét, számos más gyönyörűsége ellenére ilyenkor igazi nyűggel bír: kb. naponta lehet avart takarítani a lassan évszázados platánok körül, s mire végigdolgozod a délelőttöt, ugyanannyi sárgult levelet hord fel a szél a megtisztítani szánt földfelületre, mint amennyit addig felszedtél. Sziszifuszi munka, 'zzeg, morogtam magamban permanensen délelőtt 10 és 13 óra között, hogy utána kiérve a Bozsikba a csapattal együtt ugyanezt éljem át.

Ugyanezt. Sziszifuszi, nyögvenyelős, küzdős délutánt, izzadságszagút, de ez nem a szokásos meleg verejték, hanem a hideg, dögszagú (ahogy Bächer Iván írja egy novellájában a Kocsmazaj c. kötetében). No de menjünk sorjában.

A kezdésre igazán sok szavunk nem lehet. 34 másodperc, és Danilo helyzetben - persze melléügyeskedi valahogy. Aztán a jó Sanci kap remek zsugát, kapuig mehet vele, egészségeset suvaszt is a rüszttel, de a remek félévet hozó Dibusz hárít - fene azt a lóbaszó termetét. Aztán Sanyi-Abass koprodukció, egymásbarúgó játékosainkkal végeredményként. A Pécs közben úgy szépen elvan, védekeznek, aprítanak, hogy aztán egyszer átmászva a térfelünkre köszönjék szépen a fölöslegesen ollózó Botisnak, a rosszul helyezkedő Debrőnek és a lányos apához első vizitre érkező udvarlót idéző zavarában az ellenfélnek oda lépni sem merő Marshalnak - Bajzát révén 1:0 oda. Na és akkor innen megkezdődött a horrorshow.

A félidő hátralevő részében csakúgy, mint a második egészében, egyszerűen jött a "be vagyunk oltva gól ellen" unalomig ismert programunk. Unalomig ismert, mert hányszor láttuk ezt az elmúlt 15 évben, de különösen fájó azért, mert idén pont relatív gólerősségünk volt a legfontosabb érdemeink egyike. Hát ma nem. Abass rosszul számít ki lövés-ütemet, Danilo oldalhálóba helyez, Hidi Patrik az Hidi Patrik, Németh Norbi is mellétüzel...

Apropó, Hidi és Németh. Rég láttunk már trademarkos supkai duplacserét a Bozsikban, most az első félidő után megint meghúzta ezt a mester, és közte végre a már Debrecenben általunk kért Hajdú --> Németh váltást, Gegét kirakva szélre. És bár Németh Norbi is bántóan formán kívül van, ez mégis kellett. Norbi is bizalomigényes ember, kell neki a játéklehetőség, mint Gegének, és bár ma is voltak hajmeresztő löbbölései, azért csak volt egy életerős lövése, és a gólban is nagy szerepet játszott.

A gól. Hát igen. Az utolsó 20 perc a szokásos "undorító szenvelgés a partvonal mellett" című műsorszámunkat hozta el számunkra. Babar csöndesen hőzöng, Lovifotós elposszan, bár vallja, ő ezt megmondta előre, a fotósok doyenje pedig mellettünk megértő az időt ekkor már a tűréshatáromat meghaladó módon húzó Péccsel. Én nem vagyok megértő, idegbeteg annál inkább. Aztán 90. perc, 2 perc hosszabbítás, az is elmegy, utálom az ilyen meccseket, inkább takarodnánk már haza, éhes is vagyok, hideg is van, a csapat megy előre, de minek, nem jön össze semmi és akkor hirtelen 2002 tavasza lesz újra, mert Németh Norbi iramodik meg középen, vezeti, vezeti, nem támadják, ha még állna a régi eredményjelző a Kanyar fölött és Norbi kinézne rá, látná, hogy lehet hátra vagy 10 másodperc - se- de nem néz ki mert nincs eredményjelző és Norbi lő, Dibusz vetődik de kipattan a labda róla és akkor ott terem a már holtfáradt Sanyika, mit ott terem, oda surran, lecsap a labdára és úgy beheggeszti a nyavalyás labdát a hálóba, hogy a pipában lakó kövér keresztespók, aki épp télire vackolná magát be, a földre zuhan és eszébe jut az ükapja, aki hasonló élményekről mesélt neki valami Plókai és Duró nevű mozsárágyúk kapcsán. Ő nem áldja Sanyika nevét. Mi igen.

Na erre mondják hogy a kettős érzések meccse volt, vegyes hangulatok találkozója... úgy kezdtünk, hogy lemossuk a pécsieket egy könnyed langyos őszi délutánon, de az estére a levegővel együtt a hangulat is hideglelőssé vát, s amikor már minden gyalázatos, minden sötét és minden veszni látszik, akkor mégis pontot mentünk.

Nem jellemző rám a nyakló nélküli optimizmus - finoman szólva sem. Viszont most hiszem, hogy rohadt sokat számít ez a gól. Nem a pont miatt. hanem hogy látja a csapat is, hogy érdemes és kell menni az utolsó percig, hogy Sanyika filozófiájának van értelme. Hogy ebben az évben ne mi legyünk a rolleres csapat, akinél értelemszerű, hogy ilyen helyzetből úgyis rosszul jön ki. Hogy Győrbe is minimum pontért menjünk. Hogy a közönség ne csak a hajtás miatt tapsolja meg őket. Hogy végre levetkőzzük a Kispest-faktort - vagy legalábbis csak azt az oldalát csiszoljuk fényesre, amikor váratlanul húzunk be kevésbé esélyes meccseket.

Például két hét múlva Győrben. Mi ott leszünk.

Fotó: Lovi (1909foto.hu); faszagyerekek.blog.hu.