Valaki biztosan búcsúzni fog, a kérdés inkább az, minket ez a várható tényszerűség mennyire vág majd földhöz? Ki lesz az, akiért sírni fogunk, ki az akiért nem, és ki az, akiről majd utólag fedezzük fel, mekkora értékünk is volt. Valamint Bozsó.

Hazai idényzáró következik, hogy még egyszer együtt lássuk őket, sőt, a taps is kijár, hiszen az elmúlt másfél évtized legjobb bajnoki helyezése lóg a levegőben.

Behari a Balaton mellől.

A poszt áthelyezve ide.

Ismét egy hét, amikor ismét nem volt fikarcnyi időnk sem. Sőt! Eddig ha azt mondtuk, hogy nincs időnk, akkor is volt heti három poszt legalább, tehát el lehet képzelni a jelenleg érvényes állapotokat. Mivel más ötletünk most sincs, marad egy kibeszélő, ahol előzetesen csak néhány pontot dobunk be, a többi mehet kommentben.

Nagyjából annyi a program, amennyit a címbe is belesűrítettünk. Ha RW jobban lesz (jobbulást neki!), akkor a volán mögé pattan, hogy az M6-oson száguldjon velünk Paks és a dunai halászlék Mekkája felé.

Háromkor indulunk Pestről, vagyis odafelé vélhetően még egy könnyed uzsonna gyanánt sem fér bele a túra erősen túlfetisizált, de közben már a számban érzett ízvilágú kelléke, a halászlé, az pedig külön valószínűtlen, hogy elvitelre kérjünk, és mint egy abszurd ungarische McDonald's, fém ételhordókkal kanyarodjunk be a létesítmény parkolójába, kiskezitcsókolom, lesz három halászlé sörrel, egy 'paprikás narancslével és két palacsinta. A halászlét meg kell tisztelni, ahogy a Paksot is, de ők most ellenfél, a halászlét pedig megesszük.

Rendhagyóan értelmetlen és furcsa beharangozó a tovább után.

Subject: siofoki behari
From: vegh_hanta
To: csakblog 
ir valaki? en belemerultem egy monstrebb posztba az 1920-as evunkrol. a beszamolot vallalom, es het elejere kiteszem ezt is.

Bizony, már két éve annak a kellemes márciusi délutánnak, amikor mélynövésű brászilérónk, a dallamos nevű és gepárdsebességű Diego Rigonato Rodrigues dugójával diadalmaskodtunk a Megyerin, a moralesi tavaszi hadjárat egyik ékköveként.

Némi perszonálinfó: magán a meccsen pont nem voltam jelen - ritka kivétel, erre persze hogy nyerünk. Most épp egy csúf megfázással küszködök már napok óta, a felkelés is gondot okoz, szóval kérdéses még a vasárnap - ha a párhuzamokat nézzük, ez jót jelenthet.

Még 2 nap.

Ugye azzal fejeztük be egy hete a sztorit, hogy Újpesten bizony jó lenne nyerni, mert de régen is volt már, hogy oda-vissza elkentük az orcájukat, satöbbi, satöbbi. Hát a heti történések azóta mindezt az érzést csak erősíthették bennünk: Újpesten kisebbfajta káosz van eluralkodóban, a lila köd már nem csak a kemény mag szektorából szálló füstbombákból gomolyog, de a vezetőség szemeit is kezdi megülni, legalábbis a 4 órával az MK -elődöntő előtti edzőváltás kapkodása erre utal. Nálunk viszont csend honol, ki-ki nyugalomba' és szelíden bólogat az eperfa lombja- bólogatna, ha eperfa, és nem egy sor jegenye szegélyezné a centerpályát. Szóval most, vagy soha.

Notórius olvasóinknak akár ismerős is lehet posztunk címe, ugyanis 1 éve, egy Paks elleni derbi beharangját hasonló felütéssel nyitottuk meg. Mégsem ihletvesztéssel súlyosbított önismétlés hibájába estünk (illetve dehogyisnem, önismétlés, persze), inkább fennkölten úgy mondanám, stilisztikai elemként, mintegy toposzként tekintünk a Húsvét mantrázására, az ünnepre, mely minden évben visszatér, ahogy az idénynek ebben az szakaszában évről-évre visszatér a kispesti hazai győzelem. A nagy számok törvénye alapján eddig legalábbis fociszurker-éveim nagy részében állt ez az axióma - nagyon bízom benne, hogy vasárnap sem szakad meg a dicső széria.

Nos, ahogy a múltkor is írtam KisKarlóék ellen pörgetve magunkat 2011 tavaszán, a húsvéti derbik nekünk általában jól sültek-sülnek el. Akkor is, ha ez magától nem lett volna nyilvánvaló az adott bajnokságok kontextusában: volt itt pl. karcos Diósgyőr elleni sima siker egy gyenge formájú Honvédtól 13 éve, de a tavalyi Paks-verés is a helyezéseket tekintve (a 2. helyre törekvő atomerősök a kiesés elől menekülő kedvenceink ellen) azért azt sugallta, inkább roller-gyanús a meccs nekünk, mintsem viktória-esélyes. Mégis behúztuk. Mer' Húsvét, mer' hazai meccs.

Nem szokás egy posztot rögtön tippel kezdeni, de most kivételt teszek, és simán bemondom, hogy a hatnulltól a nullkettőig minden eredmény benne van egy Videoton és egy Honvéd közötti meccsben. Ahogy és amit tavasszal produkáltunk, az a hatnull felé tolja a serpenyőben úszkáló tükörtojás sárgáját a ferde gázrezsón, de az NB I sajátos káoszelmélete viszont simán kidobhat a gépből egy nullkettőt. A realitás valószínűleg a kettő között található valahol, nagyjából követve a Gauss-féle normális eloszlás függvényét.

Ennyi szól kb. mellettünk.

Márpedig mumusok nincsenek - jelentette ki kategorikus magabiztossággal Gege a  Harmadik félidő 2 héttel ezelőtti műsorában, mikor Petur műsorvezető arról faggatta: létezik-e a mumus-fikcsi a Bohócligában. Akkor és ott éppen a Paks-Újpest meccsek voltak a górcső alatt - tudjuk, az utóbbi években a lilák jellemzően torkos borznak maszkírozva abszolválják jelenéseiket KisKarlóéknál - , de ha a saját klubunkat nézzük, akkor visszatekintve az elmúlt évtizedekre, nálunk sem ismeretlen a téma, így Gellérttel ellentétben úgy érezzük, van mitől tartani a Kecsó ellen - a csapat ellen, akik azzá váltak az utóbbi évek során, mint a '90-esek elején a Siófok,  később a pásztorjózsis Békéscsaba, vagy jóval korábban a Csepel. Mumussá, akik ellen sose megy.

Mi sem egyszerűbb, mint a mostani Fradi-Honvédot kihegyezni Détári "Döme" Lajos személyére. Ha létezik egyáltalán a klublegenda homályos fogalma a futballban, akkor Döme valami ilyesmi nálunk, miközben épp az ellenfél kispadján ücsörög.

Ne áltassuk magunkat, volt már bőven hasonló a történelemben. A fradista Varga Zoli a posztkrémeri korszakban volt néhány meccsen a mesterünk, vagy Mészáros Dodó, akinek szinte az egész pályafutása ehhez a két csapathoz kötődik, csak éppen velünk nem jött össze semmilyen trófea neki, a Fradival viszont - többek közt - egy VVK (az UEFA-kupa, vagyis a mai EL elődje). Sőt, még maga Puskás Ferenc is játszott egy alkalmi jellegű túrán a Ferencvárosban. Döme sem először próbálkozik legyőzni korábbi önmagának futlballcsapatban manifesztálódott kivetülését, amit jelenleg Budapest Honvédnak nevezünk.

Tökutolsó, nyeretlen csapat harcol a kiesés ellen, egyre reménytelenebb helyzetben. Aktuális ellenfelük egy fővárosi (aktuálisan) élklub, amely igen decens őszt követően győzelemmel rajtolt tavasszal egy ősi vetélytárs otthonában. Mi várható ilyenkor?

Alapjáraton egy Hornyák Vendel fejbőr-simaságú hazai siker. Ehhez képest van egy rossz hírem: Kispesten mindig ezek a meccsek a legnehezebbek.

"Normál esetben ez országos egyes, a gyengült keretünk ellenére. De mi vagyunk a Kispest és az sosem normál eset."

Egyszeri Honvéd-drukker siráma a Labdabiztos blog heti tippeldéjéből.

Három hónap. Három teljes hónapnyi gyötrelem ér ma véget, amit mifelénk úgy neveznek: a téli szünet. Amennyire vártuk az iménti bűvös szópárt kisiskolásként, annyira rühelljük teljes szívünkből szurkolóként. Talán még a Vasasnál is jobban, pedig Angyalföldön öt keservesen hosszú éve nyeretlenek vagyunk. Itt az idő, ma este mindent szépen rendbeteszünk, helyreállítjuk a világ rendjét, kiegyenesítjük a boronát, becsíkozzuk a kockás füzetet.

Hát ez is eljött, nyakunkon a rajt, pedig de messzinek tűnt mindez alig 10-12 hete... amikor a sivár novembervég-koradecember semmit sem ígérő szürkesége telepedett rá a "büszkén vállalható" címkével ékesített őszünk emlékétől még finoman mámoros kispesti lelkeinkre, amikor maradt a téli szünet ritka honvédos hírfoszlányai utáni kapkodás, esetleg a külföldi paralell kedvencek csekkolgatása a TV-ben, de mindezek csak annyira szegényes és fakó alternatíváját adják egy "igazi" idénynek, hogy nem csoda, ha a téli holtszezon számunkra finoman szólva sem népünnepély jellegű eseménysorát követően is tűkön ülve várja az egyszeri kispestdrukker azt, hogy péntek legyen, hogy Fáy utca legyen, délután legyen, no de olyan délután, hogy a Vasas védelem fejvesztve fusson Dél után...

Szódával elmegy, mondogatjuk, ha valami oké hogy van, de nem az igazi. Szódával elmegy -sóhajt az ember egy alsóörsi Motörhead koncertet látva, ha már a Metallica úgyis csak 10 évente jön el hozzánk. Szódával elmegy, sóhajtunk, ha a főtéri boltban elfogyott az Urquell és már csak valami hazai kukoricagrízes csoda van raktáron.

Szódával elmegy, mondom én, ha Ivancsics passzait nézem és közben a Zelenkás szentképet szorongatom a korzókorlátnak támaszkodva. SZÓDÁVAL ELMEGY! - mondjuk kórusban a blogszerkesztőségben, ha a holnapi meccsre gondolunk: ez még nem a bajnokság, na de végre van hova menni másfél hónap szünet után.

Nehéz bárkinek elmagyarázni, mitől olyan természetes nekünk, hogy órákat fogunk fagyoskodni péntek délután egy magyar nbegyes mérkőzésen. Néha még magunknak is, de szerencsére vagyunk olyan kényelmes helyzetben, hogy mindez még véletlenül sem jut eszünkbe. Amúgy meg csak, akkor is kivisz a lábunk, ha nem akarnánk, és akkor is ott leszünk, ha máshol lenne jelenésünk. Mert ilyen a szurkoló.

Utolsó fordulóhoz érkezett az őszi szemeszter, második rundót rendeznek a tavasziból, és még mindig csak november van, sehol egy ibolya, sehol az újra zöldellő növényzet. Jelenleg ott tartunk, a havazásra is napokat-heteket kell várnunk. Persze ez csak játék a szavakkal, és a bajnokság hagyományos nevezéktanával, ahol az első kör az őszi, a második kör a tavaszi, miközben előrehozunk, áttolunk, és amúgy is.

Péntek, 18 óra, Bozsik, Haladás.

Relikém!

Minden elismerésem Neked, kedves barátom! Persze nem mondom, hogy megváltottad a világot az őszi „csodatétellel". Tökéletesen bagatell dolog, hogy ez volt a klubtörténet legjobb szereplése, valójában kevés voltál, mint UEFA-meccsen az ágyas pálinka. Sose felejtsd el, hogy AZT az agresszív, letámadáson alapuló, igazi focit én hoztam be még a nyolcvanasokban, Reli. Akkor még volt futballunk, minden meccsünkön, húszezren voltak, nem lézengtek a népek, mint most a Parkban. Amúgy féljél a kispestiektől, mert nagyon atom formát mutatnak! Meg ott van az a Sanyika is, neki a válogatottban lenne a helye. De tudod mennyit ér a szakmai munka ott? Na, majd lerajzolom neked, Relikém. Nyomj egy továbbot, ott virítom a többi infó a Picipestiekről.

Nincs mit szépítenem: a szerkesztőség tegnap igencsak felöntött a garatra. A találkozó apropója egyébként és mondhatni a blog első szülinapjának megünneplése volt, másrészt egy teszt, aminek alapján igen gyors határozat született, így a Puskin utcai Hrabal söröző hivatalosan is a szerkesztőség kedvencének nyilváníttatik, és a továbbiakban rendszeres látogatásunknak lesz kitéve. (Szövődmény: a szerkesztőség hivatalos söre 2-1 arányban a világos Francinuv lett, néhány korsóval megelőzve a Nezny Barbar félbarnát, valamint alaposan a Király utcai Kadarka házisörét.)

Bár úgy tűnhet, nagy volt bőr a képünkön, hogy volt bőrünk előre inni bárminemű sikerre, ezért gyorsan jelezném, a szerkesztőségi sörözés csütörtök éjféllel lezárta önmagát, azóta teljes intenzitással készülünk a szombat háromkor kezdődő Pécs elleni rangadóra. (Nem vagyunk elbizakodottak, mindig a következő feladat lebeg a szemünk előtt.)

A tovább után jön a szokásos beharang. (Apró kitekintés: évekkel ezelőtt egyetemista korú barátaimmal egyik akkoriban rendszeres pécsi hosszúhétvégénket töltöttük, és nappali bódultságunkban gondoltuk áldoznánk a kultúra oltárán is, mire egyikünk bemondta, mi lenne, ha megnéznénk az ókeresztény sörkamrákat. Hirtelen ennyi jut eszembe Pécsről, valamint a remek Flekken 1 és 2 éttermek, továbbá az Aranygaluska, ahol jómagunk is indultunk a névadói pályázaton egy szerény Flekken 3. pályamunkával.)

Az idei év első nagyobb, komolyabb túrája Debrecenbe vitt minket, s minő véletlen, az a koratavaszi nap ugyanúgy egy hosszú hétvégébe esett bele, mint a mostani. A különbség mégsem elhanyagolható. Akkor 2 vereség után, a kiesés rémétől sem függetlenítve magunkat utaztunk a cívisvárosba, míg ezúttal az első helyen álló DVSC-hez úgy indulunk vizitálni, hogy 3. helyen vagyunk. Igen, 13 forduló után. Hittük volna? Nem nagyon. De evés közben jön meg az étvágy!

Kezdjük a lényeggel, magával a bárhogy olvasható statisztikával: a Diósgyőr két éve nem nyert idegenben, ami még a Videoton vonatkozó mutatójánál is rosszabb. Természetesen a Diósgyőr az elmúlt évet egy teljesen más ligában töltötte, mint mondjuk mi, így a statisztika relevanciája máris kérdéses. Főleg úgy, ha tudjuk, előtte - részben - Tornyi Barnával próbálkoztak valamit karistolni. (Velünk ellentétben Miskolcon képesek ugyanabba pocsolyába kétszer, sőt háromszor is belelépni, de persze ez is túlzás picit, mert Tornyi Barna minden Diósgyőrnek csak egyszer volt edzője, és gondosan sosem ugyanannak.) Jó lenne, ha nem épp most törne meg ez a széria, amikor ...