Porcari címkével ellátott posztok 
2012. febr. 21. 17:30 - veghhanta -  kommentár
Végéhez közeledik az itthoni átigazolási időszak, így meg merjük kockáztatni, hogy kialakult, véglegesnek mondható a keretünk. A távozók oldalán továbbra is komoly (Torghelle, Danilo, Abass, Zelenka) és komolytalan (Sekulic, Kostolani, Ikande) arcok, de nyugalom, az érkezők hozzák ugyanazt a szintet, és ami nálunk a legfontosabb, valamint megszokottabb: az arányt. Komolynak próbáljuk meg beállítani a kölcsönbe landoló győri Ceolint, félkomolynak, de komollyá tehetőnek Hadzicot és talán Vidovicot, komolytalannak Faggyast és Porcarit, és a komolytalannál egy fokozattal negatívabbnak, szinte viccnek Bozovicot és Navarrétét. Hét ment, hat jött, néhányan eleve posztra, néhányan azonban ugyanúgy tölteléknek, ahogy korábban is nem kevesen.
Akik követtek minket az elmúlt nagyjából két hónapban, azok számára nem nagyon lesznek újdonságok, de számukra is hasznos lehet egy kis ismétlés, újra átvenni az érkezők névsorát, hozzáolvasva a szerzők várakozásait, tippjeinket, hogy szerintünk milyen eséllyel pályázhatnak a kezdőcsapatra. (Tízes skálán, ahol a bordó csillagok száma jelenti majd az értéket, és ha sok van belőle, akkor szerintünk játszós lesz, ha kevés, akkor meg nem.)
Elolvasom »Kommentek: 40 komment
2012. febr. 9. 16:45 - veghhanta -  mivan?
20, vagyis húsz próbajátékosnál tartunk eddig. Összesen 43-an léptek pályára az alig egy hónap alatt lejátszott 12 felkészülési meccsünkön. Lassan a kispesti öltöző egyre inkább kezd hasonlítani a Matthaus-éra tatai edzőtáborára, ahol bárki megfordulhatott, aki az NB1-ben magánhangzóval rendelkező nevet tudott beírni az igazolási lapjára, valamint Kapcsos Vince.
Legutóbb a szerb középhátvédnél, Trnicicnél, és az azóta leigazolt bosnyák csatárnál, Hadzicnál hagytuk abba a futószalagon érkező, de legalább felettébb gyorsan is távozó próbázók sorát, és mivel azóta eltelt nagyjából két hét, illendő újra felvenni a fonalat. Figyelem, a folytatás után olyan játékosokról lesz szó, akik valószínűleg soha többé nem fognak a Honvédban szerepelni! Felsorolásuk azonban fontos a történeti hűség kedvéért, hiszen egyszer, ha csak egy félidőre is, de megadatott nekik, hogy magukra húzzák a klubcímerrel ellátott mezünket.
Elolvasom »Kommentek: 30 komment
2012. jan. 23. 14:46 - veghhanta - 
- Francis Doe: időközben Malajziába igazolt. (cikkünk)
- William Jebor: meg sem jelent. (cikkünk)
- Jami Puustinen: egy edzés után elfáradt, majd hazament. (cikkünk)
- Stefan Pötzl: két edzés után úgy döntött, máshol folytatja. (cikkünk)
- Mihai Dina: Tököl ellen gól, gólpassz. (cikkünk, Tököl elleni meccs, nem marasztaljuk)
Faggyas Milán:
- Tököl ellen végig a pályán. (cikkünk, Tököl elleni meccs)
- Ruzomberok ellen egy félidőt a pályán.
- Dunaszerdahely ellen végig a pályán, gólt lőtt.
- Haladás elleni első meccsen egy félidőt játszott. Átigazolásáról továbbra sincs hír.
- Zlate Moravce ellen egy félidőt játszott. A szerződtetéséről továbbra sincs hír. (2012.02.13.)
- 2012.02.14.: 3 és fél évre aláírt. (honvedfc.hu)
- Natanael "Nathan" Costa: Középhátvéd.
- Miskovicz Roger:
- Tököl ellen csereként állt be, gólt lőtt.
- Az első Ruzomberok elleni meccsen játszott. (cikkünk)
- A Pécs ellen egy félidőt játszott.
- A Tiszafüred ellen csereként szerepelt.
- Aleksandar Trninic: Középhátvéd.
- A második Ruzomberok elleni mérkőzésen végig a pályán. Győr ellen újra megnézi Supka mester. (cikkünk)
- Győr ellen végig a pályán, gólt lőtt. Supka szerződtetné.
- Távozott. (honvedfc.hu)
- Dalibor Pandza: Jobbszélső. A második Ruzomberok elleni mérkőzésen egy félidőt kapott. Nem marasztaljuk. (cikkünk) (honvedfc.hu)
- Dejan Burgar: Csatár.
- A második Ruzomberok elleni meccsen végig a pályán. (cikkünk)
- A Pécs ellen egy félidőt játszott.
- Távozott. (honvedfc.hu)
Emir Hadzic: Csatár.
- Az első Ruzomberok elleni meccsen végig a pályán, gólt lőtt. Győr ellen újra megnézi Supka mester. (cikkünk)
- Győr ellen végig a pályán, gólt lőtt. Supka megtartaná.
- 2012.01.30.: 3 és fél évre aláírt. (honvedfc.hu)
- Deák Márton:
- A soproni középpályás végig a pályán volt a Ruzomberok ellen első mérkőzésen. Győr ellen újra megnézi Supka mester. (cikkünk)
- Pécs ellen végig a pályán.
- BKV ellen végig a pályán.
- Navarrete: Középhátvéd.
- A Pécs ellen egy félidőt kapott.
- A BKV ellen egy félidőt kapott, miközben a Nemzeti Sport szerint addigra már fél évre kölcsönvettük.
- A Haladás elleni első meccset végigjátszotta, és továbbra sem egyértelmű, hogy átigazoltuk-e, vagy sem.
- 2012.02.14.: fél évre kölcsönvettük. (honvedfc.hu)
- Mathias Porcari:
- Jobbszélső, a Pécs ellen egy félidőt kapott.
- 2012.02.12.: 1 évre aláírt (kölcsönbe). (honvedfc.hu)
- Aziz: Kuvaiti csatár.
- A BKV ellen egy félidőt támadóként, egy félidőt jobbszélsőként játszott. Nem marad. (nso.hu)
- [Ennek ellenére] a Dunaszerdahely ellen egy félidőt játszott.
- Aleksei Alekseev: Lett csatár.
- A BKV elleni meccsen végig a pályán volt. Nem marad. (nso.hu)
- [Ennek ellenére] a Dunaszerdahely ellen egy félidőt játszott.
- Zubavicius Vygantas: Lett balhátvéd.
- A Dunaszerdahely ellen mérkőzésen végig a pályán volt.
- A Haladás elleni első meccsen egy félidőt kapott. Supka nem kívánja átigazolni.
- Marko Vidovic: montenegrói balhátvéd.
- A Haladás elleni második meccsen végig a pályán volt, Supka még egyszer megnézné.
- A Zlate Moravce ellen egy félidőt játszott, Supka megtartaná.
- Hiába szerette volna marasztalni a mester, nem sikerült megegyezni a játékossal. (nso.hu)
- Talán mégis? (2012.02.18.)
- 2012.02.20.: 3 és fél évre aláírt. (honvedfc.hu)
- Bogdan Apostu: román csatár.
- A Haladás elleni második meccsen végig a pályán volt, gólt lőtt, Supka még egyszer megnézné.
- Zlate Moravce ellen már nem játszott, nem tudtunk megegyezni vele. (2012.02.12., Nemzeti Sport)
- Joel: Nigériai Kameruni Libériai csatár.
- A Zlate Moravce ellen játszott, Supka tovább tesztelné. (Vajon ez a Joel már "Sunnyboy"?)
- A Tiszafüred ellen játszott, Supka nem volt elájulva tőle.
- Juhász György: Baloldali védő Békéscsabáról.
- A Tatabányai meccs után rendezett egymás ellenin tesztelték.
- A Tiszafüred elleni meccs után Supka lemondott róla.
- Rasztovits Dávid: Középpályásként is bevethető támadó.
- Nem egyértelmű, hogy róla van szó, de a Tiszafüred ellen játszott egy félidőt. (A klubhonlapon nincs információ a mérkőzésen szerepelt cserejátékosokról.)
- A rejtélyes csatár, akivel már megegyeztünk, de csak hétfőn (02.20.) derül ki, hogy jön-e végül.
+1: Joel "Sunnyboy" Toé: ???
Kommentek: 1 komment
2011. nov. 21. 11:51 - veghhanta -  hírösszefoglaló
Hagyományos uborkaszezoni posztunkat ezúttal is korán, már november végén megnyitnánk, hogy itt, egy helyre gyűjtsük össze a pletykákat, történéseket, igazolásokat. A korábbi rendszeren továbbra sem változtatunk, tehát csak azt fogadjuk el ténynek, amit a klubhonlap is hírként közölt. (2011/12 nyár, összes poszt a témában)
(A poszt idővel át fog kerülni az oldalsáv egy kiemelt helyére, hogy mindig hozzáférhető legyen.)
Érkezett: Ceolin (Győr, brazil, fél évre kölcsönbe), Emir Hadzic (Celik Zenica, boszniai), Matias Porcari (CA Fénix [uruguayi], argentin, egy évre kölcsönbe), Tomas Diaz Navarrete (Royale Union Saint-Gilloise [belga], chilei, fél évre kölcsönbe), Faggyas Milán (Mattersburg [osztrák], három és fél évre), Marko Vidovic (Levszki Szófia [bolgár], montenegrói, három és fél évre), Bojan Bozovic (Siófok, fél évre kölcsönbe opcióval, montenegrói)
Távozott: Kostolani (ASK Mannersdorf, osztrák hetedosztály), Sekulic, Ikande (Beitar Jerusalem, izraeli), Abass (Vietnám, kölcsönbe fél évre), Zelenka, Torghelle (Videoton), Hercegfalvi (Vasas), Danilo (FC Sion, svájci), Tisza Kálmán (Szolnok, NB2), Vólent Roland (Sopron, NB2, kölcsönbe fél évre)
Utánpótlásból: Vécsei, Baráth, Czár, Moga, Vernes, Erdélyi
Elolvasom »
Kommentek: 92 komment

