Soha vissza nem térő ajánlat! Legyél te is a Honvéd igazolt játékosa! Amennyiben a képre kattintva elinduló játékban egyetlen büntetőt sem tudsz berúgni, hétfőn a portán leadva vár majd a névvel ellátott mezed, a klubházban pedig a biankó szerződésed!

Játékra fel, és hajrá!

Hanta tegnapi cikke után adta magát a dolog, hogy egy lendületesebb bejelentkezéssel a szívlapát-díjra, bepróbálkozzam a "Számvető szerda" örökbecsűvel, de mielőtt az olvasóközönség virtuálisan lerókázna mindezért, visszakozok és maradok a fenti verziónál. Nézzünk előre.

Előre nézés, igen, ugyanis bár az idei célegyenesben még küzdünk a negyedik helyért, jómagam már egy kissé előbbre járok agyban, a következő szezon környékén, hogy ott mire lehetünk jók, és ebből az aspektusból az általam már sokszor kárhoztatott tavasz mire lehet elég, milyen potenciálokat és veszélyeket hordoz magában? Egyáltalán, mit tudtunk meg ebből a tavaszból eddig?

Kezdjük menten a szikár ténnyel, hogy aztán beleáshassuk magunkat kicsit a mögöttesebb jelentéstartalmakba: picsaszarok voltunk tegnap az Újpest ellen. Figyelem, nem csak úgy szimplán szarok, hanem egyenesen picsaszarok. (Már elnézést az erős, és egyben a maga nemében vulgáris jelzőért.)

Olyan nincs, hogy egy agyonnyerhető meccset egyszerűen odadobunk az ellenfélnek, miközben a Kecsó nyert mögöttünk, a Videoton meg előttünk. Így lettünk szépen, lassan tavaszra középcsapat. Egyelőre még élközépcsapat, de ha a következő hetekben sűrűn hozunk hasonló formát, előbb középközépcsapat, majd a középmezőny alsóbb régióiba tartozó csapat is lehet még belőlünk. Akarjuk ezt egy ilyen csodás ősz után?

Napsütéses délután, otthon váró húsvéti kajaözön, ilyenkormindignyerünk effektus, és tényleg, 2:0, hm, sima ez, mint Hornyák Vendel koponyája, összegezhet az, aki csak a hírekből értesül a végkifejletről. S bár győzelem után oktalan, aki sír, mi sem ezt tesszük, csak csöndben megjegyezzük: a tegnapi délután napfénye azért bizony kissé fakónak tetszett, ez a 2:0 lehetett volna 2:2 is, igaz, 5:2 is ide, szóval csak az eredmény sima, fordulatok azért voltak. No és, az igazság az, hogy maga a meccs minden volt, csak korzókorlát mellől nyugodtan végignézhető valami nem, bizony szorultak a markok azon a piros korláton, szorult a hantai kéz a borsodis műanyagpoháron, és szorult a hurok többször is Kemi kapuja körül. De nyertünk, pont úgy, ahogy egy éve ilyenkor nyertük a meccseinket áprilisban: szenvedve, nyökögve, de azért csak.

Szombaton, a kora tavaszi napsütésben, közelebbről pedig délután háromtól ötig és kissé happening-jelleggel, de nagyjából végleg szertefoszlattuk a Zete további NB I-es tagságáról szőtt álmait. 30, vagyis a bennmaradáshoz szükséges pontszám sokéves átlaga 23 pontra maradt tőlük, úgy, hogy mindezt alig 11 meccsen kellene valahogy ledolgozni. Átszámítva: legalább 70%-os teljesítmény szükséges a statisztikai vonal eléréséhez. Matematikailag tehát még bármi lehet, viszont azt is elmondanánk, ugyanennyi százalékkal a Győr második a tabellán. Nem kertelek, inkább leírom: viszlát Zete! Valahol tudom az egészet nem sajnálni, így legalább jövőre nem kell órákat kocsikáznunk az egyetlen olyan magyar megyeszékhelyre, amelyet csak három számjeggyel leírható utakon lehet megközelíteni. Helyette nyugatról mondjuk MTK és havibérlet, esetleg Gyirmót, vagyis az M1-es.

Ez volt a mellékes történet erről a szombatról. Mivel azonban kispesti blog vagyunk, és mivel a történelmet a győztesek írják, ezért inkább szeretünk magunkkal foglalkozni, akár az egyszeri Bud Bundy bármikor. Öt pontban tehát még egyszer visszakanyarodnánk a hétvégéhez, hogy holnaptól már a következő feladatra, az évenként soros Fradiverésünkre készülhessünk.

...és eljött végre a nap, amiért annyit siránkoztunk. És meg kell hagyni, a Természet most visszaadott valamit abból, amit 3 hónapig kőkeményen megvont tőlünk, hisz pénteken verőfényes napsütés, március elejéhez képest abszolút vállalható hőmérséklet, budapesti kisrangadó, amiért még utazni sem kell fél napokat át az országon, és hát a Vasas az ellenfél, ahol szokásos bohócliger káosz volt az úr az uborkaszezonban, lecserélt kerettel/edzővel, új befektetővel aki jön, na de mégsem, na de mégis - minden adott volt tehát egy remek tavaszi focirajthoz, mind feelingben, mind eredményben.

Szubjektív visszatekintőnkben most kevesebb lesz a szakmázás (sajna a meccsteljesítményünk nézve nagyon nem is lehet szakmázni), és annál több a zsigeri benyomás, érzés és hangulat - ez most egy ilyen hétvége volt, és mi ezzel a poszttal ünnepeljük a tavaszt.

Már recens posztjainkban is jeleztük (kissé túlzó a királyi blog-többes, aláírom, mivel jórészt csak Hanta emlegette a témát, lévén jómagam beszippantódtam a munka rengetegébe), hogy alakul a keret, lassan tavaszi start, körvonalazódik (legalábbis kellene neki) a kezdő. Múltkori, átmozgatókérdéses posztunkban már a kommentek jeleztek is némi irányt, megnyilvánultunk spontán mi,  szerzők, és Ti, kommentelők. Ezen a vonalon haladnék most tovább, a várható alapcsapat kapcsán a tisztázókérdéseket véve sorra, a teljesség igénye nélkül, ad hoc módon, szándékunk szerint vitát generálva.

1. Faggyas Milánt három és fél évre átigazoltuk. A felkészülési meccsek alapján nem estünk tőle hanyatt, és pedigréje is messze áll a parádéstól, bár nem rossz - mondhatni, mégis kíváncsian várjuk, beleillik-e az elmúlt években megszokott gyors, pontatlan, de mégis felettébb eredményes szélsőjátékunk koncepciójába?
2. A chilei középhátvéd, Navarrete fél évre érkezett kölcsönbe belga harmadoszályú csapatától, hogy Botis, Debreceni és Bjelkanovic mögött a negyedik klasszikus legyen a posztján. Mivel Ivánkirály szintén tud játszani belső védőt (persze őt pont kár lenne erre pazarolni, most, hogy végre van egy épkézláb szélsőhátvédünk), kérdés, a padra minek igazolunk kölcsönjátékost, különösen egy nem éppen hiányposztra?
3. Gege megsérült a hétvégén, és szerencsére csak másfél hetet kell kihagynia. A tartalmi résznek természetesen örülünk, de a kérdést ettől még felveti: ha nincs, akkor ki lesz az ész a középpályán? Némethnorbit szeretjük, sőt, még jobban szeretnénk, ha hozná a néhány évvel ezelőtti formáját, de azzal is legyünk tisztában, Gegével ellentétben ő csak egy poszton (esetleg kényszerből a szélen) bevethető igazán, míg Gegéstül akár menet közben is átfazonírozható a csapat szerkezete. Tényleg ennyire kevesen lennénk a középpálya közepén?

Anno 1991 júniusában ültem a TV előtt és azon morfondíroztam, hogy az év edzője, a bajnokcsapati cím, illetve a gólkirályi díj mellé még mi a trükkös hekket tud begyűjteni kedvenc csapatom, mikor obligát rövidújjú törtfehér ingében Vitray maestro bekonferálta, hogy a szezon góljának azt a Csehi Tibi suvasztást tették meg amin élőben csöpögtettem nyálat a korzó lépcsőjén üldögélve az 1991-es későtavaszi bajnokavatónkon. Szép emlék ez. Eszembe is juttatott valamit.

Az elmúlt héten Ti, olvasók értékeltétek a játékosokat, a stábot, a csalódásokat, a pozitív meglepetéseket, mi pedig hamarosan kielemezzük a válaszaitokat, és jó eséllyel a szerzők is tolják majd a saját okosságaikat a szezonról. No de mielőtt a részletekbe merülünk, valamiről emlékezzünk meg amit bíz kihagytunk eddig: a legszebb gólról. Mert ez az ősz hozott bizony nem kevés vörös-fekete badge-dzsel felcímkézett dugót, úgyhogy lehet válogatni.

Kérdés, utoljára ki lőtt legalább 13 gólt egy idényben a Honvéd játékosaként?

Szövődmény: ha felszorozzuk és arányosítjuk Danipaci eddig teljesítményét (15 mérkőzés, 13 gól), akkor év végére valahol 26-27 környékére is eljuthat. Tehát az igazi kérdés: ki nyert legutóbb Magyarországon gólkirályi címet legalább 27 góllal?

Érdeklődve szemlélődő tekintetek a hátsó füves korlátjánál, vidáman kvaterkázó arculatok figyelik szigorúan összehúzott szemekkel a melegítő játékosokat.... a lustábbak (így posztírónk is) a kapu mögött üldögél a fűben, egykedvűen szívva be az enyhe fűillatot a derült kék ég alatt és a lassan induló edzőmeccs "árnyékában". Még rajta is túltesz azonban két ifjú, 4-5 év körüli kollega, akik a szögletzászló mellett a hédezerés fogalmának klaszikus értelmezéseként egy kis pokrócon fekszenek el egy doboz almalé társaságában. Élni tudni kell. Honvéd-Losonc beszámoló a katt után.

A tegnapi oberdorfi Mattersburg-Honvéd derbivel hivatalosan is megkezdtük nyári bemelegítő-turnénkat, és sikerült is egy biztató 1-1-es eredményt hozni az alapozó lötyögtetésben jóval előttünk járó zöld-fehérek ellen. A nagymartoniak a 24. percben szereztek vezetést, részünkről Botis egyenlített bő hét perccel később. Az ikszes kezdésnek tehát örülhetünk, azonban nem hajthatjuk le maradéktalan elégedettséggel fejünket a következő éjszakákon sem, hiszen a héten hosszú, szövevényes transzfersztorik végére kerülhet pont. Nem várt esemény, hogy megjelentek a próbázók is, részletek a hajtás után.

Ahogy azt az elmúlt hetekben megszokhattátok, posztonkénti évelemzésünket folytatjuk, áttekintve az adott csapatrészben megforduló harcosok sorát, értékelve az éves teljesítményeket, és kicsit előretekintve a következő idényre is: mit várhatunk vajon a keretben maradó arcoktól 2011-12-ben? Hajtás után mai penzumunk, a középpálya következik.

Melóból kicsekk 17.30kor, csapatás az Erzsébet hídig, ott a srácok felvesznek kocsival, irány Győr. Remek, tavaszi idő, az ég csodásan kék, még nincs kánikula, a tavasz csúcsformáját futja. Mi kell még ma este? Jó kispesti játék - ami az elmúlt heteket, főleg a Kaposvár, a Kecsó és a Vidi elleni pörformanszokat tekintve nem is utópia. Ám a jó öreg Kispest-faktor azért csak befigyelt estére, ezúttal a negatív előjellel: tompa, megfáradt Kispest jelentkezett be a győri stadionba, ahol egy félidei ellenállást és győri puhatolózást követően megtapasztalhattuk, milyen is a Rába-barti seggberúgás. Mármint, amikor kapjuk. Teli rüszttel. Háromszor.

forrás: vidi.hu

Ünnepre készült Fehérvár, és személyesen 20 év után Mezey doki. Ünnepre készült a III. félidő c. médiatermék, ünnepre készült a Nemzeti Sport. Sőt, a sportsajtó által sulykolt hype alapján a fociban kevéssé járatos ember már-már azt hihette: az egész ország. Nos, az ünnepből e hétvégén még nem lett semmi – nemcsak a Paks nyerte meg a saját meccsét, de ami a LÉNYEG: a mieink is odatették magukat tegnap este: rémálomszerű kezdés után két remekbeszabott szabadrúgás nyomán döntetlenre hoztuk a kispesti mérkőzést, így a Dottorééknek még 1 hetet biztos várni kell az ünnepléssel.

Amennyire szeretek lejárni Kecskemétre (mind a Széktói stadionba, mind magába a városba, mely egy igen remek hely, Aranyhomok szállodával, lecsoffadt állatkerttel, műheggyel a városi strandon, szecessziós csodafőtérrel… tényleg baró, na) annyira nem terem nekünk itt babér. Tegnap is egész napos flúgos futamot tolok odabenn a melóhelyen, gyomorgörcs, határidőkkel mahinálás, miazmás, hogy időben lelépve leérjek a bács-kiskuni megyeszékhelyre, ám sikerélmény helyett futószalagon érkezik a (fütyülős) baracklekvárral töltött bukta.

A Pápa ellen úgy látszik ez már csak így megy. Ősszel rendre kétgólos hazai fiaskó, relatíve sok bekapott gombóccal a Bozsikban, majd tavasszal kvázi esélytelenként Véber Gyuri orra alá porlasztunk egy isteneset a bakonyaljai Athénben. Bright mester első góljának örülünk a hajtás után.

A hol borús időt, hol a lenyugvó nap fénye által bearanyozott alkonyhangulatot hozó szombat délután csapatunk úgy léphetett a Perutz-stadion gyepére, hogy múlt heti végre-valahára jellegű győzelme ellenére nem a találkozó esélyese. A bemelegítésnél figyelve a srácokat nem is voltam nyugodt: a csapat nem tűnt kirobbanó önbizalmúnak, inkább csak egykedvűen végezték a gyakorlatokat – igaz ugyanezt lehetett elmondani a ráadásul túlontúl fesztelennek tűnő pápai alakulatról is. Aztán a kezdő sípszóval szerencsére megváltozott minden –  a Hali elleni akarás mutatkozott meg a kezdő tizenegyünk tagjain és mindenki tette a dolgát. Mindez a meglévő technikai hiányosságok vagy állóképességi deficitek mellett egy böcsületes, hajtós teljesítményre elég a jelenlegi kerettől- ezt most legalább hoztuk.

Sokadik sorsfordító jelentőségű meccsünkre került sor szombat este Kispesten ezen a tavaszon. A táblázaton 2 ponttal előttünk nyomuló Hali érkezett a Bozsikba, nyilván nem feltartott kézzel, mi pedig abban az egyben bízhattunk: annyira ellenünk szól minden (biztató Hali forma, sok sérült nálunk, meccset eldönteni képes harcosok sora a szombathelyi istállóban, béka segge alatti hangulat Kispesten, multilevel-konfliktusok csapatunk környékén), hogy egyszer már pontosan ezért kell, hogy elsüljön a vörös-fekete ágyú. Na ez most elsült. Háromszor.