Második részéhez érkezett a kettészakított epizód-duó, melyek célja bemutatni NB1B-s kanossza-járásunkat, amely - ha a másodosztály szégyenén túllépünk, és miért ne tennénk ezt, akkor - egyfajta diadalmenetként értelmezhető. Amikor történetünket legutóbb abbahagytuk, a rajt-cél győzelmet hozó szezon egy izgalmas tavaszt tartogatott még számunkra, ám az előjelek nem voltak egyértelműek.

Rengeteg meccsünk lesz idegenben, a riválisok száma megnőtt, az átigazolási piacon nagy halat nem sikerül kifogni. Milyen tavasz várhat ránk? Nos, erről szól retro-sorozatunk újabb fejezete, hamvába holt Miriuta-epizóddal, MK-hadjárattal, és a május végéig tartó hosszú meneteléssel, melynek ezúttal Mao-ce Tung helyett Burgi, Horváth, Vén, Vadi, Molnár Levi és Budó lesznek a hősei. Lapozz és hozsannázz velünk!

Hollywood-i sztorit ígértem, amerikai sportfilmeket idéző fordulatokkal - ezt most meg is kapjátok. Csakhogy ezt a forgatókönyvet az élet írta, a sporttörténelem, ha szabad így fogalmaznom, így értékét mindez még inkább növeli, hisz nem egy ostoba, ujjból szopott fikción révedezünk csupán. Formabontó megoldással, ezúttal 2 részre bontva jelenítjük meg az adott szezont, jelesül 2003-04 idényét, a Kispest NB1-B-s, szerencsére kérészéletűnek minősülő száműzetését az első osztályból. A mai etap őszünket, az összeomlástól a gyors csapat- és klub-összekalapáláson át a Vasas elleni rangadósikerig és a biztos lábú novemberi zárásig tekinti át, mely szerzőnk számára egyfajta időutazást is jelentett egy szép emlékű BHSE korszakba, tartsatok hát velünk és emlékezzünk újfent!

Nehéz szülés volt, szorítottak a munkahelyi teendők és e blogon az egyéb cikkek, a hétvégi beszámolók kötelezettségei, meccsre le, meccsről haza, értékelés, beszámoló, beharangozó, interjúfordítások a külföldi aranylábúakkal… Jó, hogy ez az időszak most kissé szünetel. Szóval nehéz szülés volt ez a cikk, de itt van, megyünk tovább retro sorozatunkkal, visszarévedve ifjúkorunk legendás, vállalható, borzalmas vagy épp még borzalmasabb Kispestjeinek szezonjaiba és a kapcsolódó emlékekbe.

Továbbra is bátorítok mindenkit, hogy toljátok ti is a kommenteket a saját emlékekről, sztorikról, mert Veletek lesz teljes ez a sorozat! Mi csak a vázat adjuk, a puszta fenyőfát, amire a piros és fekete díszeket nektek kell felakasztani. Csapjunk hát a lovak közé – ezúttal 2001-02 felejthető idényével!

Akik már lájkolták a blog Facebook-csoportját, azok tegnap találkozhattak vele az oldalunkon, de akik még nem, azok kedvéért itt is közzétesszük az anyagot. Ami anyag pedig nem más, mint a Kispest-Honvéd Baráti Kör ünnepi kiadványa 1994-ből. Vélhetően mindenkinek megvan, vagy legalább megvolt, ám ha mégis valami módon elkallódott otthon, akkor nálunk újra fel lehet lapozni, emlékezni a fényes közelmúltra.

Emlékezni jó, hisz az ember visszarévedve a múltba, felidézve a szép momentumokat az adott téma kapcsán, amin épp gondolatai járnak, merít egy kis boldogságot... jó is ez. Emlékezni kell, hisz az emlékek, a történések jelölik ki a pontos, masszív vázát, tudati keretét az adott közösségnek - a közösen megélt nagy pillanataink összekovácsolnak minket. Mi is szeretünk itt a blogon emlékezni, és nagyon úgy fest, hogy Ti is szerettek, olvasók, kommentelők, hisz az idei tavasz kezdetéig elég jó visszhanggal futott retrospektív sorozatunk is a kilencvenes évek idényeiről - amely sorozatot egyébként a téli szünetben folytatjuk is. Szóval ha emlékeket kavarunk fel, főként ha jókat, dőlnek a kommentárok, megindul a kollektív szempárásodás - jó dolog ez, na. Csak legyen mire emlékezni!

Nos, most van. Október 23. ünnepi mivoltát nem kell ecsetelnem. Ám a Honvéd-drukkerek szívének és agyának 1-1 kis darabja az '56-os események mellett másra is emlékszik e napon, ha fejből, rögvest nem is, de az annalesekben utánaolvasva azért homlokára csapva: bizony, ezen a napon kaptuk el '91 őszén a 7 hónap múlva már BL-döntőt nyomó Sampdoria Genová-t. 20 éve már.

Rendhagyó, a labdabiztos bloggal duplikált poszttal jelenkezünk így a nyári szünet elején. Aki rendszeres olvasónk, tudja: blogunkon csak 2-3 játékosról lelkendeztem igazán elvetemültem a Kispest közelmúltjából (elmúlt 20 évéből - leszámítva e tavaszi Zelenka-hőseposzaim). Közülük is kiemelkedik a lengyel légiós, nicknévadóm, Rob Warzycha. Róla szól e poszt, mégpedig BlackLotus, a 'biztos blog egyik általam igen kultivált stílusú szerzőjének tolmácsolásában, akinek megkeresését a közös poszt kapcsán nagy örömmel fogadtam. Nos a poszt közös, de munka dandárját BL kollega vitte el, jómagam a hazai vonatkozások tekintetében közreműködtem. Jó szórakozást és kitartást kívánok, mert nem egy rövid szösszenet, dehát a polák ágyúról vagy sokat vagy semmit! BlackLotus, tied a pálya! (A poszt a labdabiztos oldalán is megjelenik).

Ma 84 éve, 1927. április 1.-jén látta meg a napvilágot Magyarország, Európa és a világ (nehéz szívvel és nem is őszinten, de udvariasságból ide írom, hogy) egyik valaha volt  legnagyobb labdarúgója, Puskás Ferenc- Öcsi bácsi. Mert nekünk nem az egyik ő - hanem "A". A historikus jelentőségű ballábas csatárról, aki már életében legendává vált, felvételek és történetek sora áll rendelkezésünkre, így egyrészt ismételni sem akarjuk ezeket, másrészt személyes élmény sajnos kevés van, hiszen egy 1981-ben, pont Öcsi bácsi  első (ideiglenes) hazatérésekor született ifjú csodálótól a Bozsikbeli néhány találkozást leszámítva sajnos túl sok bennfentes sztorit nem várhatunk.

Utolsó alkalom amikor láthattam őt, egy gyalázatos 1:6 volt otthon, a Győr ellen még 2001 őszén, akkor már ápolója kísérte be őt elvégezni a kezdőrúgást - a csapat pedig látjuk, hogy tisztelgett előtte. :(

Ma azonban a szép emlékeken legyen a hangsúly, s ha a Száguldó Őrnagy, vagy hispán nevén Cañoncito Pum, a Bum-Bum Ágyúcska végeláthatatlan sorú sikereire és góljaira pillantunk vissza, abban nincs hiány!

Végezetül állon itt a szombathelyi Ocho Macho zenekar hihetetlenül eltalált száma, ami szerény véleményem szerint 1000-szer többet mond el a magyar fociszerető közönség Öcsi bácsihoz fűződő érzéseiről a szerencsétlen 2006-os búcsúztatási borzadályoknál. Ezt és a Puskás film megtekintését mindenkinek ajánlom ma este egy jó sör (vagy Öcsi bácsira emlékezve egy decens sportfröccs) társaságában, barátokkal, bőszen morzsolgatva a könnycseppeket - ami ez esetben férfiaktól sem szégyen!

Mindig is szívünkben élsz tovább, Öcsi bácsi.

Fotóforrás: alkoss.freeblog.hu és realmadrid.com.

Némi munkacsúcs utáni fellélegző szakaszba érve, valamint kihasználva a válogatott meccsek miatt szünetet, folytatjuk visszatekintő sorozatunkat, retrospektív szemmel nézve az elmúlt 20 év történéseit. Mai "anyagunk" a 2000-2001-es szezon, ahol szerzőnk kétszeresen is elégedett fejjel bazsalyoghatott a Bozsik lelátóin - egyrészt igen jó közegbe kerülve az ELTÉ-n a dolgos (tanulós) mindennapok sem jelentettek kínt, a csapat pedig, dohogós, füstölő motoros beindulást követően egész bíztatóan repesztett a tavasszal... 2000-2001 következik tehát, Tornyival aki tartalommal kísérelné megtölteni a játékot, a végkielégítéssel pedig a zsebét, az előző átmeneti évük után nagyot villantó Szabó Tibivel és Piroskával, szárnypróbálgató Torghellével és Németh Norbival, focisztorim egyik legjobb kispesti kapusával és régi önmagát idézően permanensen ívheggesztő Plókaival. Hajtás után belekezdünk!

Speciális különkiadásaként a visszatekintő sorozatunknak most fújunk egyet és mintegy összegezve az eddig elhangzottakat (mielőtt az 1999-2000-res idénnyel folytatnánk a sort), számba vesszük az eddigi epizódok által felölelt időszak legjobbjait és citromdíjasait. Az első szakaszban a számomra legjobb kispesti 11-et próbáltam meg összeállítani nem kis fejtörést és sakkozást követően- egy bő cseresorral is kiegészítve a kezdőt. Ha a szezonfelidéző részeket szubjektívnek tituláltuk, erre nem tudom, mit mondhatnék, de kíváncsian várom az olvasók saját 11-eit is-  hisz ahány drukker annyi megoldás… A U2 borítót felhasználó péklapátos címképem után katt, és mehet a verhetetlen 11...

Végre kicsit fellélegezve a munkahelyi konstans szopóálarc alól, folytatjuk visszatérő retro-sorozatunkat. 9. epizódunkhoz érkezve speciális szériánkban, melynek célja kedvenc csapatunk elmúlt 20 évét fókuszba helyezve egyfajta végigvándorlás az említett idények történésein ezúttal 1998-99 űberszürke hónapjaira tekintünk vissza. Mai epizódunkban Gálhidi György első kispesti regnálásáról emlékszünk meg, Tiszakécskéről taligaszám áthozott új fiúkkal, az idény nagy részében unalomfocit nyomató Kispesttel és se íze se bűze alsó középcsapati identitással való nyüglődéssel. Szerzőnk búcsúzik a gimitől, a csapat viszont az első osztálytól szerencsére még nem. A részt videók tömkelege színesíti, köszönhetően az 1909.hu stábja youtube-munkásságának.

Miközben dúl az uborkaszezon, s csapatunk is megkezdte a felkészülést, konkrét igazolások, edzőmeccsek hiányában egyelőre a múlton való kérődzést folytatjuk tovább.  7. epizódjához érkezett speciális retrospektív sorozatunk, melynek célja változatlan: kedvenc csapatunk elmúlt 20 évét fókuszba helyezve vándorolnék végig az említett idények történésein - szigorúan szubjektív szemmel, kevesebb statisztikai adattal de annál több saját benyomással, bízva a kommentelők felől esetlegesen érkező hozzáadott-értékben. Ami ma következik: 1996-1997, poszt MK-győztes idény, korai kupabuktával és kevéssé szívderítő nimes-i kalanddal, Bicskei Berci bá hazatérésével majd egy igen nyomott tavasszal. Hajtás után a részletek.

Speciális retrospektív sorozatunk hatodik darabjában a cél változatlan: kedvenc csapatunk elmúlt 20 évét fókuszba helyezve vándorolnék végig az említett idények történésein - szigorúan szubjektív szemmel, kevesebb statisztikai adattal de annál több saját benyomással, bízva a kommentelők felől esetlegesen érkező hozzáadott-értékben. 1995-96-hoz érkezvén megindulunk egy új úton, elhagyva az élklub- identitást és lassan megszokva a középcsapatok íztelen-szagtalan kenyerének csócsálását. Ám az időszak kezdete még egy utolsó nagy performanszot hoz: meglepetésgyőzelmek (MTK oda-vissza, FTC itthon és a kupavisszavágón, Parmalat kiütése a Bozsikban stb) és váratlan betlik mellett egy hallatlanul izgalmas tavasz végén Kispestre hozzák játékosaink a Magyar Kupát heroikus küzdelemben- ezt a szezont elevenítjük hát fel a hajtás után.

Speciális retrospektív sorozatunk ötödik darabjában a cél változatlan: kedvenc csapatunk elmúlt 20 évét fókuszba helyezve vándorolnék végig az említett idények történésein - szigorúan szubjektív szemmel, kevesebb statisztikai adattal de annál több saját benyomással, bízva a kommentelők felől esetlegesen érkező hozzáadott-értékben. 5. epizódunkhoz érkezvén Kispest-történelmem első Janus-arcú évéhez lesz szerencsénk – bajnoki álmokat ígérő erősítésekkel a nyár folyamán, szép és kevésbé szép élményeket hozó UEFA meneteléssel, de alapvetően egy kiemelkedő keretű, erős csapatot mutató ősszel, majd vezetőségbeli váltást hozó téli szünettel és lassú amortizációval (2 edzőváltás, elköszönő sztárok) tavasszal. Hajtás után belekezdünk.

Elolvasom »

Speciális retrospektív sorozatunk negyedik darabjában a cél változatlan: kedvenc csapatunk elmúlt 20 évét fókuszba helyezve vándorolnék végig az említett idények történésein - szigorúan szubjektív szemmel, kevesebb statisztikai adattal de annál több saját benyomással, bízva a kommentelők felől esetlegesen érkező hozzáadott-értékben. A jelen epizód az utolsó „tisztán” nagycsapati identitással fémjelezhető idényünket hivatott megidézni, 1993-94-et. Kisebb buktatókkal terhelt ősz, Man. UTD elleni csúcsmeccsek, feltörekvő vidéki ellenlábasok, gyengusz tavaszi indítás és edzőcsere – Kuusela, Davidovics, Sallói Népsportos 10-ese, kardlapozós kupadöntő a hajtás után.

Speciális retrospektív sorozatunk harmadik darabjában a cél változatlan: kedvenc csapatunk elmúlt 20 évét fókuszba helyezve vándorolnék végig az említett idények történésein - szigorúan szubjektív szemmel, kevesebb statisztikai adattal de annál több saját benyomással, bízva a kommentelők felől esetlegesen érkező hozzáadott-értékben. A 3. részhez érkezvén újfent egy, a Kispest szurkolóknak különösen kedves szezont, az 1992-93-mas bajnokságot idézzük fel, ahol csapatunk hazai szinten szupersztárok gyűjtőhelyévé válva hol sziporkázva, hol botladozva tolta végig az idényt, kezdéskor még a Mágus értő kezei alatt, majd az eleinte sífutóedzőnek csúfolt, később már mindenki által megsüvegelt finn Martti Kuuselával érve célba. A mai epizódot egyúttal a ’92-’93-mas csapatot (főleg annak helyzetkihagyási hatékonyságát) még ma is könnyes szemmel felidéző Canarino barátomnak is ajánlom, akivel noha már spanyol stadionokat/meccseket is megjártunk, a szívünk igazán CSAK 1 helyen dobban meg, az pedig a kispesti sorompó mögött álló kis stadion lelátója… Hajtás után az eleddig utolsó kispesti NB1-es bajnokcsapat, Illés, Hamar, Pisont Pesta, miazmás.

Elolvasom »

Speciális retrospektív sorozatunk második darabjában a cél változatlan: kedvenc csapatunk elmúlt 20 évét fókuszba helyezve vándorolnék végig az említett idények történésein - szigorúan szubjektív szemmel, kevesebb statisztikai adattal de annál több saját benyomással, bízva a kommentelők felől esetlegesen érkező hozzáadott-értékben. A szerzőt 1990-ben elvívő gyermekágyi fociláz következő állomásaként ezúttal az 1991-92-es szezonra emlékezhetünk vissza, Mezey második és egyben búcsúidényére, a Dundalk elleni cinkes és a Samp elleni legendás nemzetközi performanszokra, új légiósokra a Partiumon túlról, illetve olyan legendás arcszőrzetekre mint amilyennel Gulyás vagy Plókai ajándékozták meg a kollektív kispesti emlékezetet. 1991-92, a hajtás után.

Nem római kori amfiteátrum, stadion Egerben. (fotó: magyarfutball.hu)

Az egri csapat összesen öt idényt töltött el története során az élvonalban. 1961-ben, amikor mesterségesen gyúrnak össze egy Dózsa néven futó egyesületet, még a harmadosztályban élik mindennapjaikat, ám egy idénnyel később már az Nb2-ben találjuk őket. Olyan, és egyébként korrekt névválogatottakba illő arcokkal, mint Várallyai, vagy Üsztöke.

Sajátos sorozat indítására vállalkoznék most, természetesen az érdeklődés függvényében. Speciális (közel)múltidéző időutazásra invitálnám a blog olvasóit, kedvenc csapatunk elmúlt 20 évét helyezve a fókuszba. Hogy miért pont ezt a 20 évet? Azon egyszerű oknál fogva hogy jómagam ténylegesen 1990-től vagyok (nem kicsit) elfogult Honvéd szurkoló vagy ha úgy tetszik Kispest drukker, így ezen periódusra van személyes rálátásom, szép és borzalmas fociemlékekkel egyaránt súlyosbítva. A következőkben tehát évenként vándorolnék végig az említett idények történésein - szigorúan szubjektív szemmel, kevesebb statisztikai adattal de annál több saját benyomással, bízva abban hogy a kommentelők ezeket kiegészítik a saját verziókkal - ebben a megoldásban az Örülünk,Vincent? blog futballtörténeti sorozata egyébként irányadó, mindenképp. S ha már itt tartunk, nem mehetek el szó nélkül amellett hogy az említett blog sorozata mellett a Hornby féle Fociláz (Fever Pitch) regény szemlélete is érezhetően jelen lesz az írásokban, persze csak hangulat szintjén. Akit mindez felcsigázott, az lapozzon és kezdjük is, mégpedig az 1990-91-es szezonnal.

Elolvasom »

Már 1904. elején felbukkant egy-egy kezdeményezés Kispesten a labdarúgás meghonosítására. A Kispesti Sport Club néven megalakult sportegyesület diákokból álló csapatát benevezték az Ifjúsági Labdarúgó Szövetségnél, ennél többet azonban nem tudni a klub sorsáról. Egy lelkes tanár dr. Varga Bálint kezdeményezésére az Éder vendéglőben alakította meg társaival a Kispesti Athletikai Club-ot 1908. augusztus 10-én. Az atlétika, torna és a vívás mellett kisebb vita után a labdarúgást is felvették a sportágak közé. Az elnök dr. Varga Bálint, a klub intézője Bede István a vívók, és Mayer Béla a labdarúgók részéről lett. Az alapszabályt azonban a tagok nem fogadták el, Varga Bálint megsértődött és lemondott. Az egyesület ügyeit egy évig Bede István intézte, aki elsősorban a teremsportokat favorizálta. A vita egyre élesedett a két párt között, ráadásul az anyagi nehézségek is gyötörték a klubot. Ennek enyhítésére 1909. február elsején KAC bált rendeztek, melynek bevételének (100 korona) elosztása újabb vitát kavart. 1909. tavaszán beindult a labdarúgó élet a Katona réten (a Fő u. és a Batthyány u. közötti grund). Az első nem hivatalos mérkőzések Erzsébetfalva, Lőrinc, Rákosliget és Rákoscsaba csapatai ellen voltak. A két párt közötti ellentéteket a két mecénás, Schmoch Károly és Szűcs László próbálta elsimítani, nem sok sikerrel. 1909. júliusában a felbomlás veszélye fenyegette a KAC-ot. A sok belső vita miatt elhagyta az egyesületet Szűcs László alelnök és Krausz Jenő, a labdarúgó szakosztály vezetője is. 1909. augusztus 3-án, majdnem egy évvel az első kezdeményezés után a tisztújító választmányi gyűlésen végleg megalakult a Kispesti Atlétikai Club nyolc szakosztállyal (atlétika, birkózás, kerékpár, ökölvívás, tenisz, torna, vívás és labdarúgás). A közgyűlésen a régi emberek kerültek a vezetőségbe, az elnöki hely pedig betöltetlen maradt. A KAC első vezetősége így állt fel:

Alelnökök: Schmoch Károly és Krausz Jenő
Titkár: Tihanyi Jenő
Pénztáros: Hartman Simon
Ellenorök: Mayer Béla és Reiner Sándor
Jegyzo: Kurserka Ferenc
Szertáros: Schiller Ignác
Választmányi tagok: Ács Ödön, Kollarik Győző, Müller József, Pintér Sándor, Ries Béla, Steinhauser Károly, Steinhauser Vilmos, Tárnok Ferenc, Taigiszer Jenő, Tordy Nándor